A duguláselhárító szerek helyes tárolása

Az otthonunkban fellépő dugulások esetében legtöbben először valamilyen vegyi anyaghoz nyúlunk, hiszen ezek gyors és egyszerű megoldást kínálnak a problémára. Gyakorlatilag a lefolyóba öntésen, és a nem sokkal utána történő átöblítésen kívül nincs más dolgunk, s sokszor szakember segítsége nélkül vethetünk véget így a dugulásnak. De mi a helyzet azokkal a felbontott vegyi anyagokkal, duguláselhárító folyadékokkal, amelyek biztonságos tárolásáról mindenképpen gondoskodnunk kell?

Mint minden vegyszer esetében, a duguláselhárítók esetében is fontos, hogy használat előtt alaposan átolvassa a rajta levő tájékoztatót, hiszen ezzel annak használatáról, hatásáról, összetételéről, tárolásáról hasznos információkhoz juthat. Ez a balesetek elkerülése végett is rendkívül lényeges, szánjon rá időt! Sokan nem tudják, pedig fontos, hogy soha nem szabad más edénybe átönteni ezeket a szereket, hiszen flakonjuk kifejezetten tárolásukra van kialakítva.

Ha már válogatott a boltok duguláselhárító kínálatában, bizonyára Ön is jól tudja, hogy nem csak folyékony formában léteznek, hanem gél, vagy por állag is előfordul. A folyadékokat célszerű hűvös helyen tárolni, hiszen a felmelegedés nem tesz jót nekik, sőt, a túlzott hő akár robbanáshoz is vezethet. Alapanyagából adódóan a fagyástól is kíméljük, ugyanis sűrűsödnek, csomósodnak tőle a duguláselhárítók, mellyel aztán funkciójukat is veszíthetik. Bár a legtöbb esetben gyerekzárral ellátottak a duguláselhárítók, mégis célszerű zárható helyre tenni őket, hiszen a színes flakonok különösen érdekesek lehetnek a kicsik számára.